ProZ.com translation contests »
Bon voyage: "Stories about travel" » English to Hungarian » Entry by Tunde Sele


Source text in English

Translation by Tunde Sele (#27989)

The moment when, 50 years ago, Neil Armstrong planted his foot on the surface of the Moon inspired awe, pride and wonder around the world. This newspaper argued that “man, from this day on, can go wheresoever in the universe his mind wills and his ingenuity contrives…to the planets, sooner rather than later, man is now certain to go.” But no. The Moon landing was an aberration, a goal achieved not as an end in itself but as a means of signalling America’s extraordinary capabilities. That point, once made, required no remaking. Only 571 people have been into orbit; and since 1972 no one has ventured much farther into space than Des Moines is from Chicago.

The next 50 years will look very different. Falling costs, new technologies, Chinese and Indian ambitions, and a new generation of entrepreneurs promise a bold era of space development. It will almost certainly involve tourism for the rich and better communications networks for all; in the long run it might involve mineral exploitation and even mass transportation. Space will become ever more like an extension of Earth—an arena for firms and private individuals, not just governments. But for this promise to be fulfilled the world needs to create a system of laws to govern the heavens—both in peacetime and, should it come to that, in war.

The development of space thus far has been focused on facilitating activity down below—mainly satellite communications for broadcasting and navigation. Now two things are changing. First, geopolitics is stoking a new push to send humans beyond the shallows of low-Earth orbit. China plans to land people on the Moon by 2035. President Donald Trump’s administration wants Americans to be back there by 2024. Falling costs make this showing off more affordable than before. Apollo cost hundreds of billions of dollars (in today’s money). Now tens of billions are the ticket price.

[ … ]

It is a mistake to promote space as a romanticised Wild West, an anarchic frontier where humanity can throw off its fetters and rediscover its destiny. For space to fulfil its promise governance is required. At a time when the world cannot agree on rules for the terrestrial trade of steel bars and soybeans that may seem like a big ask. But without it the potential of all that lies beyond Earth will at best wait another 50 years to be fulfilled. At worst space could add to Earth’s problems.
A pillanat, amikor Neil Armstrong 50 évvel ezelőtt a Hold felszínére lépett, félelemmel vegyes bámulattal, büszkeséggel és csodával töltötte el az egész világot. Ez a hírlap azt bizonygatta, hogy „a mai naptól kezdve az ember bárhová eljuthat az univerzumban, ahová elméje akarja s találékonysága vezérli… inkább előbb mint utóbb, mostmár bizonyos, hogy az ember eljut a bolygókra.” Azonban nem így történt. A holdraszállás csupán egy tévelygés volt, egy olyan cél, amely nem a végcél volt önmaga, hanem egy, Amerika rendkívüli képességeinek jelzésére szolgáló eszköz. Ha már az ember eljutott eddig a pontig, ezzel már nem kellett újrapróbálkoznia. Csupán 571 ember került űrpályára; és 1972 óta senki sem merészkedett sokkal távolabb az űrbe, mint a Des Moines és Chicagó közötti távolság.

A következő 50 év egészen másként alakult. A csökkenő költségek, az innovatív technológiák, a kínai és indiai törekvések, valamint az új generáció vállalkozói az űrfejlesztés vakmerő korszakát ígéri. Szinte bizonyos, hogy turizmust biztosít majd a dúsgazdagok számára és jobb kommunikációs hálózatokat a föld minden lakója számára; hosszú távon ásványi anyagok kiaknázását és akár tömegszállítást is igér. A világűr egyre inkább a Föld mellékállomásává válik – nem csupán a kormányzatok, de a vállalatok és a magánszemélyek arénájává is. De ezen ígéret teljesüléséhez, a világnak egy olyan jogszabályrendszert kell létrehoznia, amely irányítja az eget – úgy békeidőben, mint háborúban, ha erre sor kerülne.

Mindezidáig az űrfejlesztés főleg az alább említett tevékenység megkönnyítésére összpontosított - elsősorban műholdas kommunikációra műsorszórás és navigálás céljából. Most viszont két dolog van változóban. Mindenekelőtt, a geopolitika új lendületettel küzd azért, hogy az embereket alacsony földkörüli pálya zátonyain túlra juttassa. Kína azt tervezi, hogy 2035-ig embereket juttat a Holdra. Donald Trump elnök kabinetjének célja a Holdon való amerikai jelenlét újbóli elérése 2024-ig. A csökkenő költségek révén ez a hivalkodás megfizethetőbb, mint valaha. Az Apolló-program dollár-százmilliárdokba került (mai pénzben). Ma dollár-tízmilliárdokba kerül egy űrutazás.

[ … ]

Hiba a világűrt romantizált vadnyugatként reklámozni, egy törvény nélküli határként, ahol az emberiség ledobhatja bilincseit és újra felfedezheti sorsát. Az űr ígéretének teljesítéséhez kormányzásra van szükség. Egy olyan időben, amikor a világ nem képes megállapodni az acélrudak és a szójabab földi kereskedelmének szabályairól, mindez igen nagy kérésnek tűnhet. Enélkül azonban, a Földön kívül rejlő lehetőségek legjobb esetben még további 50 évig várhatnak arra, hogy teljesüljenek. Legrosszabb esetben a világűr még tovább fokozhatja a Föld gondjait.


Discuss this entry