ProZ.com translation contests »
Bon voyage: "Stories about travel" » English to Hungarian » Entry by Eniko Kocsisne Koncz


Source text in English

Translation by Eniko Kocsisne Koncz (#27802)

The moment when, 50 years ago, Neil Armstrong planted his foot on the surface of the Moon inspired awe, pride and wonder around the world. This newspaper argued that “man, from this day on, can go wheresoever in the universe his mind wills and his ingenuity contrives…to the planets, sooner rather than later, man is now certain to go.” But no. The Moon landing was an aberration, a goal achieved not as an end in itself but as a means of signalling America’s extraordinary capabilities. That point, once made, required no remaking. Only 571 people have been into orbit; and since 1972 no one has ventured much farther into space than Des Moines is from Chicago.

The next 50 years will look very different. Falling costs, new technologies, Chinese and Indian ambitions, and a new generation of entrepreneurs promise a bold era of space development. It will almost certainly involve tourism for the rich and better communications networks for all; in the long run it might involve mineral exploitation and even mass transportation. Space will become ever more like an extension of Earth—an arena for firms and private individuals, not just governments. But for this promise to be fulfilled the world needs to create a system of laws to govern the heavens—both in peacetime and, should it come to that, in war.

The development of space thus far has been focused on facilitating activity down below—mainly satellite communications for broadcasting and navigation. Now two things are changing. First, geopolitics is stoking a new push to send humans beyond the shallows of low-Earth orbit. China plans to land people on the Moon by 2035. President Donald Trump’s administration wants Americans to be back there by 2024. Falling costs make this showing off more affordable than before. Apollo cost hundreds of billions of dollars (in today’s money). Now tens of billions are the ticket price.

[ … ]

It is a mistake to promote space as a romanticised Wild West, an anarchic frontier where humanity can throw off its fetters and rediscover its destiny. For space to fulfil its promise governance is required. At a time when the world cannot agree on rules for the terrestrial trade of steel bars and soybeans that may seem like a big ask. But without it the potential of all that lies beyond Earth will at best wait another 50 years to be fulfilled. At worst space could add to Earth’s problems.
Az a pillanat, amikor Neil Armstrong lába legelőször a Hold felszínét érintette, az egész világot csodálattal, büszkeséggel és csodálkozással töltötte el.

Lapunk annak az érvelésnek adott hangot, miszerint ettől a naptól kezdve az emberiég az Univerzum bármelyik sarkába eljuthat elméjének elhatározása és leleményességének alkotóereje révén ... a bolygókhoz, inkább előbb mint utóbb. De nem. A Holdra való leszállás torzszülöttnek bizonyult, mivel nem önmagáért való célként, hanem Amerika lenyűgöző képességeinek fitogtatását szolgáló eszközként teljesült. Amint ez a pont kipipálásra került, többé nem volt szükség ismételt nyomatékosítására. Mindössze 571 ember jutott el földönkívüli pályára; és 1972 óta senki nem merészkedett sokkal messzebb az űrbe a Des Moines és a Chicago közötti távolságnál.

A következő 50 év egészen más képet fog mutatni. Csökkenő költségek, új technológiák. Kínai és indiai ambíciók, valamint a vállalkozók új generációjának megjelenése – mind az űrfeljlesztés merész új korszakának beköszöntét ígérik. Szinte bizonyos, hogy ennek részeként létrejön majd a gazdagok számára elérhető turizmus, illetve a mindenki számára elérhető fejlettebb kommunikációs hálózatok; hosszútávon az ásványi kincsek kiaknázása és akár a tömegközlekedés is felkerülhet a listára. Az űr egyre inkább a Föld külső kiterjedésére fog hasonlítani – vállalatok és magánszemélyek, nemcsak kormányzatok küzdőtere lesz. De ahhoz, hogy ez az ígéret valóraválhasson, a világnak előbb meg kell alkotnia a mennyek kormányzásához – mind békeidőben, mind (ha arra kerülne a sor) háború esetén - szükséges törvényes kereteket.

Eleddig a sztratoszféra alatti világban zajló tevékenység – főként a műsorsugárzáshoz és navigációhoz szükséges műholdas kommunikáció elősegítése állt az űrfejlesztés homlokterében. Jelenleg két dologban van változás. Egyfelől a geopolitika új nyomatékot szolgáltat ahhoz, hogy embereket küldjenek a sekélyes alacsony Föld körüli pályán túlra. Kína az emberek holdra való leszállását 2035-ig tervezi megvalósítani. A Donald Trump elnök által vezetett kormányzatnak határozott szándéka az amerikaiak oda való visszatérése 2024-ig. A csökkenő költségek tükrében ez minden eddiginél elérhetőbbnek tűnik anyagi szempontból. Az Apollo-program (mai pénzre átszámítva) többszáz milliárd dollárba került Manapság tízmilliárdos nagyságrendről beszélhetünk.

[…]

Hiba lenne az űrt romantikus színezetű Vadnyugatként népszerűsíteni, olyan anarchikus határvonalként, ahol az emberiség levetheti bilincseit és újra felfedezheti saját sorsát. Ahhoz hogy az űr beválthassa az általa hordozott ígéretet, jó kormányzásra van szükség. Akkor amikor a világ az acélrudak és a szójabab földi kereskedésének szabályait illetően sem képes egyetértésre jutni, ez elég nagy kihívásnak tűnik. De nélküle mindannak a potenciálnak a kiaknázása amit a Földön túli világ tartogat, még legjobb esetben is 50 évig várat majd magára. Legrosszabb esetben az űr még tovább ronthat a Földet már amúgy is sújtó problémákon.


Discuss this entry