The moment when, 50 years ago, Neil Armstrong planted his foot on the surface of the Moon inspired awe, pride and wonder around the world. This newspaper argued that “man, from this day on, can go wheresoever in the universe his mind wills and his ingenuity contrives…to the planets, sooner rather than later, man is now certain to go.” But no. The Moon landing was an aberration, a goal achieved not as an end in itself but as a means of signalling America’s extraordinary capabilities. That point, once made, required no remaking. Only 571 people have been into orbit; and since 1972 no one has ventured much farther into space than Des Moines is from Chicago.
The next 50 years will look very different. Falling costs, new technologies, Chinese and Indian ambitions, and a new generation of entrepreneurs promise a bold era of space development. It will almost certainly involve tourism for the rich and better communications networks for all; in the long run it might involve mineral exploitation and even mass transportation. Space will become ever more like an extension of Earth—an arena for firms and private individuals, not just governments. But for this promise to be fulfilled the world needs to create a system of laws to govern the heavens—both in peacetime and, should it come to that, in war.
The development of space thus far has been focused on facilitating activity down below—mainly satellite communications for broadcasting and navigation. Now two things are changing. First, geopolitics is stoking a new push to send humans beyond the shallows of low-Earth orbit. China plans to land people on the Moon by 2035. President Donald Trump’s administration wants Americans to be back there by 2024. Falling costs make this showing off more affordable than before. Apollo cost hundreds of billions of dollars (in today’s money). Now tens of billions are the ticket price.
[ … ]
It is a mistake to promote space as a romanticised Wild West, an anarchic frontier where humanity can throw off its fetters and rediscover its destiny. For space to fulfil its promise governance is required. At a time when the world cannot agree on rules for the terrestrial trade of steel bars and soybeans that may seem like a big ask. But without it the potential of all that lies beyond Earth will at best wait another 50 years to be fulfilled. At worst space could add to Earth’s problems. | A pillanat, amikor 50 évvel ezelőtt Neil Armstrong a Hold felszínére lépett, az embereket világszerte bámulattal, büszkeséggel és csodálattal töltötte el. Az újság szerint „a mai naptól fogva az ember bárhová mehet az univerzumban, ahová az elméje kívánkozik, és amit a találékonysága lehetővé tesz... Az ember – hamarabb, mint gondolnánk – bizonyosan eljut a bolygókra is.” De nem így történt. A Holdra szállás egy félrement esemény volt, melynek nem maga az eredmény volt a fő célja, hanem az, hogy Amerika jelezni tudja a kivételes képességeit a világ felé. Miután megtörtént, szükségtelen volt megismételni. Eddig csupán 571 ember volt föld körüli pályán; és 1972 óta senki nem jutott sokkal távolabb az űrbe, mint amennyire Des Moins városa fekszik Chicagótól. A következő 50 évben másképp lesz. A zuhanó költségek, az új technológiák, a kínai és indiai törekvések és a vállalkozók új generációja termékeny időszakot jósolnak az űrtechnológiai fejlesztéseknek. Szinte biztos, hogy ez ki fog terjedni a gazdag űrturistákra és a mindannyiunk számára hasznos kommunikációs hálózatok javítására; viszont hosszú távon akár ásványkincsek kinyerése, sőt, a tömegközlekedés sem lehetetlen. Az űrre egyre inkább a Föld kiterjesztéseként tekinthetünk – melyért nem csupán kormányok, hanem cégek és magánemberek is küzdenek. Ahhoz viszont, hogy ez az ígéret valósággá váljon, világszerte olyan jogrendszerre van szükség, amellyel lefektethetők – a békeidőben, vagy adott esetben háborúban követendő – égi szabályok. A űrtechnológiai fejlesztések eddig a földi élet támogatására összpontosítottak, azaz elsősorban a műholdas kommunikációra a műsorszórás és a navigáció területén. Két dolog fog most megváltozni. Először is a geopolitika újabb nyomást gyakorol arra, hogy embereket küldjenek a földközeli pályákon túlra is. Kína 2035-ig embert szeretne juttatni a Holdra. Donald Trump elnök közigazgatási szervei pedig 2024-ig szeretnének visszatérni oda. A zuhanó költségek miatt könnyebb ezzel kérkedni, mint korábban. Az Apollo – a mai értéken számolva – több százmilliárd dollárba került. Most már mindössze néhány tízmilliárd az útiköltség. […] Nem helyes, amikor az űrt egy romantikus vadnyugatként, amolyan zűrzavaros határvidékként mutatjuk be, ahol az emberiség letépheti láncait, és újra felfedezheti az élet értelmét. Ahhoz, hogy az űr beválthassa a hozzá fűzött reményeket, irányításra van szükség. Ez az elvárás túl nagynak falatnak tűnhet, amikor a világ nem képes az acélrudak és a szója földi kereskedelméről megállapodni. Enélkül viszont a rengeteg földön kívüli lehetőség legjobb esetben is csak újabb 50 év múlva valósulhat meg. Sőt, rosszabb esetben az űr csak tovább ronthatja a földi problémákat. |