Az erotika egy kicsit olyan, mint a drogfüggőség: az élvezet kényszerítő erejében van valami, aminek énünk egy része boldogan megadja magát, másik részünk viszont küzd ellene. Így aztán az idők kezdete óta próbáljuk anélkül halmozni az érzéki gyönyöröket, hogy közben belebuknánk a küzdelembe. Az alapján, hogy hogyan oldják fel ezt a kettősséget, jól elkülöníthetők egymástól az egyes társadalmak, vallások: sok helyen csak egy házastársunk lehet, és elnyomunk mindenki más iránti vágyat, máshol az egy társ mellett elfogadottak a szerelmi viszonyok, vagy virágzik a prostitúció, megint máshol egyszerre több társunk is lehet, néhol pedig egyszerre csak egy, de rendszeres a válás és az újraházasodás. Emellett még ott vannak az egyéni megoldások is, amelyeket nagyszerű leleményesség, vagy végső elkeseredettség szül: Victor Hugo kibontatta az irodája falát, hogy a titkos ajtón be tudjon engedni egy lányt minden délután. Auden remek érzékkel talált magának minden városban erotikus szolgáltatásokat nyújtó fiúkat. Picasso egész egyszerűen nem volt hajlandó választani kettejük közül, amikor felesége és szeretője ezt követelték tőle. Aztán a végén persze mindig jön a vezeklés bűneinkért, mire felocsúdunk, életünk hirtelen új irányt vett, tele lett szörnyű komplikációkkal. Ilyenkor azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az erotika alapvetően nem értünk van, és talán még csak nem is kizárólag a fajok fennmaradása érdekében, hanem mert istenien szórakoztató. A szerelmi kalandok minden másnál jobb alkalomat adnak egy kis kellemes izgalomra és kárörömre, éppen ezért forog nagyon sok elbeszélés az erotika témája körül. Hogy tolongtak az istenek a menny erkélyein, hogy láthassák Helené hűtlenségének következményeit! A te barátaid is ugyanígy figyelnek, később pedig örömmel emlegetik hancúrozásaidat éjszakába nyúló beszélgetéseik során.

A mitológia és a történelem határán, a sokattűrt leleményes Odüsszeusz volt az első, aki megtanulta kijátszani az isteneket. A legokosabb trükkje az volt talán, amikor kezét meg a lábát a fürge hajónak árbocához köttette, mielőtt a csengőszavú Szirének közelébe értek. Persze mindig lesznek olyanok, akik boldogan állnak a korlát mellett, sőt, az alkalmat keresve kémlelik a láthatárt. Akik pedig nem közéjük tartoznak, jobban teszik, ha megtalálják az árbocukat, és kiválasztják a számukra legjobban megfelelő kötelet: sport, munkamánia, házasság helyett imakönyv és csengettyű... De a legerősebb és legkedvesebb köteleket mégis egy külvárosi ikerházban találhatjuk meg, a rosszcsont gyerekek körében, ahol az asszony sose hagyja, hogy megegyen minket a kosz.

Eros, Tim Parks esszéje